Ukrán munkavállalók a magyar munkahelyeken

A becslések szerint a hazánkban dolgozó ukrán nemzetiségű munkavállalók száma körülbelül ötven- és hetvenezer fő közé tehető. Nagyrészük már a háború kitörését megelőzően elhelyezkedett hazánkban, főként a vendéglátás, az elektronika, a feldolgozóipar és az építőipar területén.

Ukrán munkavállalók hazánkban való foglalkoztatása tehát nem számít új keletű dolognak, ugyanis eddig is volt igény ukrán anyanyelvű vagy kárpátaljai magyar dolgozókra. A cégek egyáltalán nem a magyar dolgozókat akarják lecserélni, hanem sokkal inkább az együtt foglalkoztatás jellemző. Ez az újonnan érkezők magas számával sem változik. Az ukrán-orosz háború kitörésével még nagyobb felelősség hárul a humánerőforrás-közvetítő cégekre, ugyanis nem csupán a toborzó munkát kell folytatni, hanem az ukrán munkavállalók hozzátartozóinak befogadására és ellátására is megoldást kell találni. Ebben a diplomáciailag is rendkívül bonyolult helyzetben is be kell tartani, illetve a jogszabályokat és rendeleteket, továbbá figyelemmel kell kísérni ezek változásait.

A Jobtain 2017 óta toborozza az ukrán munkavállalókat, emellett kiépült rendszerrel rendelkezik a munkavállalók elhelyezésére és fogadására. A HR szolgáltató humantitárius kötelessége, hogy a munkavállalók hozzátartozóinak is segítséget nyújtson. A legnagyobb nehézséget talán az jelenti, hogy a régebb óta hazánkban dolgozó ukrán munkavállalók menekült hozzátartozóinak biztosítva legyen az utaztatása és az elszállásolása. A jelentkezők tömeges munkába állását főként az adminisztratív akadályok nehezítik meg. Nagyon sokan hivatalos iratok és útlevél nélkül hagyják el a határt, márpedig így a munkavállalásukhoz több idő, akár hetek, sőt hónapok is kellenek. Bővebb információk a partner.jobtain.hu weboldalon találhatók!